Te, Kisvirágom! Teljesen bebolondítottál ezekkel a receptekkel.:) Kénytelen vagyok kimondani, hogy ezek tetszenek.:)))
Biztosan finomak is, és látványnak is szépek.
Milyen hasznos lenne egy szakácskönyv, ami lépésről-lépésre kézenfogva, szemléltetve vezeti végig az antitalentumot a sütés-főzés minden fázisán a kész ételig!
Aki nem ösztönből főz, annak fogalma sincsen, hogyan kellene kinéznie a fogásoknak menet közben, és ezért el is bizonytalanodik, meg korrigálni sem tud időben.
Nem ismerem a szakácskönyv piacot, -van már ilyen? Még, ha van is, a saját fogásaidból is készíthetnél egyet.

2010. november 30., kedd

Rákóczi túrós - Momtól :-)

Rákóczi túrós, ahogy én ismerem


a tészta egy nagyon omlós linzer

most pl kb 20 dkg liszt, pici só, 5 -6dekányi cukor, csöpp szódabikarbóna
kb 14 dkg margarin
ezt a firgóba pihenni míg a krém készül

fél kiló túró, 15 dkg cukor, 1 cs. vanilia, 3 tojás
a cukrot a tojássárgával kikeverem, bele a túró
azzal is keverem
majd a külön felvert tojáshabbal óvatosan vegyítem

180 fokra melegítem a sütőt
a tésztát kinyújtom tepsibe teszem
most sütőpapírt tettem bele
megszúrkálom öt percig elősütöm
majd rásimítom a krémet
kb 40 percig sütöm

és öt tojásfehérjéből kemény habot verek
bele 10  evőkanál cukor ezzel is verem
majd rásimítom a túrósra és kiszárítom olyan 150 fok körülin

ennyi

egyszerű és finom:-)

Olyankor készítek habost, ha marad fehérjém
mert én a majonzést itthon készítem...
és akkor őrzöm üvegben a hűtőben míg öt lesz...

Gvali langallója - kenyérlángos

A langalló - népies neve a mai modern, olajtól csöpögő lángosnak :) - de nem is szabad összehasonlítani vele, csak hát szokták...
A langaló egyébként a (hajdanán) otthon sütött kenyértészta maradékából készült, mennyei tészta. Újra összedolgozta a Mama, újra pihentette, begyújtotta a kemencét, és sütőlapátra tette a kb 30-40 cm átmérőjű, kör alakú tésztát, ami nyersen, kézzel kinyújtva (mert a kéz melege még finomabbá tette a tésztát - nem ám robotgéppel...! :) - kb másfél-2 cm vastag volt. A tűzön - mindkét oldalán - pirosra, ropogósra megsütött langalót aztán azonnal megkente házi fokhagymás zsírral, és nekünk, gyerekeknek már elviselhetetlen volt a várakozás amíg kihült a kívül finom ropogós, belül foszlós, finomság. A leves ilyenkor mindig a főtt krumpli leszűrt leve volt, ami úgy készül, mint a híres francia hagymaleves: 1 fej hagymát apróra kell vágni, aranysárgára fonnyasztani - elégetni tilos! - sózni, borsozni, és a főtt krumpli levével felengedni, úgy, hogy a legsűrűbb (krumplidarabkákat is tartalmazó) rész feltétlenül belekerüljön a levesbe. Egyes helyeken egy-két kanál házi tejföl kerülhetett bele tálaláskor.
Hát, ilyenekkel ajándékozott meg minket az én drága nagymamám...
És még annyi minden mással... Talán majd írok még róla... :)




A kép és hozzá a pontos recept:


Egy másik, ám burgonyával készült langalló recept:


Harlekin Makacstól

Virágom családi recept könyvébe

Bohumil Hrabal fantasztikus könyvet írt Harlekin milliói címmel , amely a Sörgyári capricciónak és Díszgyásznak a folytatása.
Mint egy szédületes mese, olyan a könyv sok ismert szereplővel, akik lassan letűnnek a történelem színteréről, de mégis jelen vannak a mindennapok apró történéseiben.
Harlekin figurája , a félig síró, félig nevető bohóc megihletett festőket , írókat, kutyatenyésztőket,filmeseket, telefonkönyvszerkesztőket sőt egy csaptelepet is találtam, amelyet Harlekinnek kereszteltek.
Mindenki a maga módján használta, használja a nevet.
"A bolond hagyományos szerep volt a középkori, majd Erzsébet-korabeli angliai színházban. A 15. században Anglia híres színházaiban jelent meg az öreg béna helyén, aki nem volt más, mint az ördög jobb keze. Vicces, ostoba alak volt, aki mindig jó előrelátó-érzékkel van megáldva, bár néha cinikus, de segítőkész figura."(wikipédia)
Commedia dell'Arte jellegzetes és elmaradhatatlan figurája Harlequine , női társa a Colombine .


Talán mert ennyire színes, ennyire aranyos és szeretettreméltó a figura, lett népszerű szerte a világon.


Jómagam egy süteményt nevezek így, családi örökség, sehol nem találkoztam még vele.
Elészítése egyszerű , de dísze lehet az ünnepi süteményes tálnak.



28 dkg vaj
42 dkg liszt
1 tojás
14 dkg porcukor
3 kanál tejföl
Az egészet összegyúrjuk , fél óráig hideg helyen pihentetjük maj tepsi hátán 3 lapot sütünkl belőle.


A lapokat savanykás barackízzel összeragasztjuk.A tetejére vonhatunk tojáshabot, amelyet csokireszelékkel hintünk meg.


Én jobban kedvelem azonban a tojás vagy csokimázat.A tojásmáz úgy készül, hogy egy tojás sárgáját símára keverek 12 kanál porcukorral és pár csepp citrommal . Ezzel vonom be a sütemény tetejét. Utána megszórom színes diszdrazséval, ami színes és jól mutat.A lényeg azonban a darabolásban van. Míg a sütiket négyszögletüre vagy téglalap alakúra vágjuk, ezt háromszögletű falatokta mintázom.Általában nagyobb ünnepek környékén szoktam elkészíteni, amilyen a karácsony is.

Kép forrása: 
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Harlekin_Columbine_Tivoli_Denmark.jpg

2010. november 10., szerda

Makacs tökéletességei... :))


Humor

A séf ajánlásával, vagy amit akartok



Recept-paródia



Kezdő háziasszonyoknak: csak az kezdjen el főzni, aki tudja mi a különbség a vájling és a bili között. A válasz egyszerű, aki kíváncsi magánlevélben, fizetési garancia ellenében megkaphatja.
A receptet egy ismerős találta meg, aki nemrég tért haza Búsmániából, elmondva annak történetét is.
Ezt a receptet az üknagyanyám dédunokatestvérének a barátnője hagyományozta a dédnagyanyám mostohaapjának az unokájára, ahonnan az Internet jóvoltából került vissza a családhoz, ugyanis ó-eszkimóul tette fel egy isten háta mögötti kis urdu faluban egy elszármazott ismerős az “Őrizzük meg hagyományainkat falon innen és falon túl” című kínai honlapra. A fordítás kissé bonyolultnak bizonyult, de hála a globalizációnak, az említett honlap látogatottsága nőtt s így akadt rá egy olyan megszállott etimomókus, akinek a nehéz diók feltörése a specialitása.
Örvendjünk együtt ennek a gyöngyszemnek, hisz ősi hagyományainkat eleveníti fel az évezredes múltnak sűrű homályán keresztül, ízelítőt adva abból a valamikori életből, amiben mi már nem éltünk.

Hozzávalók: 2 disznóláb, lehetőleg érett, amin már kinőtt a gomba.

Pincéből felszedett tavaszi hagyma, fél kiló, lehetőleg legyen meg neki a kissé dohos és enyhén rothadó állaga.

3 éves, meleg kamrában érlelet, nemes penésszel bevont lekvár (a gyümölcs milyensége nem számít) Mivel már a hozzávalókban megvan minden íz, ami szükségeltetik, az egészet vékony szeletekre vágva, labodalevelekre halmozzuk, felgöngyöljük és falatnyi darabokra szelve, kínáljuk. Kissé ecetes bor illik mellé.

Kimondottan a séf kedvence, s mivel fogyókúrás étel, ajánlják felvenni a fogyni vágyók étrendjére.





Makacs csúsztatott palacsintája



EPIPAPI kívánságára

Kedvenc desszert, gyorsan elkészíthető, azzal szórja meg a háziasszony, ami éppen keze ügyében van.
A legfontosabb, hogy sok legyen belőle - : )
5 tojásból ideális, de 10-ből nagyobb adag lesz.
Palacsinta tésztát készítek – ahogy szoktam. Általában egy tojáshoz egy evőkanál lisztet és egy deci tejet számolok, az egészhez-masszához viszont hozza, teszek két tasak burbon vaníliás cukrot és egy jó evőkanál olajt és egy csipet sót. A liszt minőségétől függ a tészta vastagsága,gyakorló háziasszony tudja, mi a teendő ha túl híg, vagy túl vastag az alap.
Speciális serpenyőben sütöm, van 100 éves, nagyanyámtól örököltem, soha nem ég le benne a palacsinta, kevés olajat kell használni. Az egyik oldalát szabad csak megsütni – utána a "sületlen" oldalával felfelé egy tányérra csúsztatni és meghinteni, na, ez az! Mivel?
Jóféle citromhéjas, rumos, cukros dióval!
5-6 palacsinta kerüljön egy „tortányi” adaghoz – majd pár percre berakni a sütőbe – hogy összeérjenek az ízek! A tetejére forró csoki öntet is kerülhet. Tölteléknek lekvárt is lehet használni vagy citromhéjjal ízesített cukrot, mandulát – ami kéznél van a konyhában.
Ha nagy a család az ember így is, úgy is megsüt 15-20 palacsintát, lehet variálni a töltelékkel – hisz több féle íz kerülhet az asztalra.
Cikkekre szeletelve tálalom, mint a tortát.
Jó étvágyat-:))