A langalló - népies neve a mai modern, olajtól csöpögő lángosnak :) - de nem is szabad összehasonlítani vele, csak hát szokták...
A langaló egyébként a (hajdanán) otthon sütött kenyértészta maradékából készült, mennyei tészta. Újra összedolgozta a Mama, újra pihentette, begyújtotta a kemencét, és sütőlapátra tette a kb 30-40 cm átmérőjű, kör alakú tésztát, ami nyersen, kézzel kinyújtva (mert a kéz melege még finomabbá tette a tésztát - nem ám robotgéppel...! :) - kb másfél-2 cm vastag volt. A tűzön - mindkét oldalán - pirosra, ropogósra megsütött langalót aztán azonnal megkente házi fokhagymás zsírral, és nekünk, gyerekeknek már elviselhetetlen volt a várakozás amíg kihült a kívül finom ropogós, belül foszlós, finomság. A leves ilyenkor mindig a főtt krumpli leszűrt leve volt, ami úgy készül, mint a híres francia hagymaleves: 1 fej hagymát apróra kell vágni, aranysárgára fonnyasztani - elégetni tilos! - sózni, borsozni, és a főtt krumpli levével felengedni, úgy, hogy a legsűrűbb (krumplidarabkákat is tartalmazó) rész feltétlenül belekerüljön a levesbe. Egyes helyeken egy-két kanál házi tejföl kerülhetett bele tálaláskor.
Hát, ilyenekkel ajándékozott meg minket az én drága nagymamám...
És még annyi minden mással... Talán majd írok még róla... :)
A kép és hozzá a pontos recept:
Egy másik, ám burgonyával készült langalló recept:
Szerintem a nagymamám most mosolyog... :)
VálaszTörlés