Gyerekjáték a főzés?

Mikor kezdjük? Amikor vendéglátós tanfolyamra jártam, volt egy szakácsnő, aki igen jól főzött. Kérdeztem is, hogy mikor kezdte a főzést? Azt mondta, hogy már kislány korában. Anyósom mesélte, hogy az anyukáját gyerekkorában bizony felkeltették, hogy álljon neki kenyeret dagasztani,és egyebeknek. Persze az még más világ volt. Ezt negatívan élte meg. A mai lányok, tisztelet a kivételnek, nem jeleskednek a főzés területén. Elég, ha csak szétnézek a közvetlen környezetemben. Talán változtak az idők, azért nem lettek tanítva? Ezt nem tudhatom, még fiatal vagyok hozzá. Anyu nem tanult meg főzni egészen addig, amíg férjhez nem ment. Addig Mama főzött, az ő dolguk a tanulás volt. Nagynénim a mai napig nem főz. A lányai közül a kisebbik, most 17 éves, elkezdett főzni, mert mint mondta, nem szereti a "páncélos kaját". Tudjátok, hogy mi az? Konzerv pörkölt, stb. Én is 17 évesen kezdtem főzni. Anyu dolgozott, én pedig nyári szünetben nagyon éhes voltam. Nem bírtam kivárni, amíg hazaér. Türelmetlenségemben nekiálltam valaminek. Palacsintát, pudingot, tojást, ilyen egyszerűbb dolgokat már azelőtt is főztem, de azt nem nevezném főzésnek. Akkor pörköltet akartam főzni, nokedlivel. A pörkölt hagyján, nem nagy kunszt. Zsír, hagyma, paprika, hús, gyerekjáték. De a nokedli, na az aztán fogas kérdés volt! Mama csak öt háznyira lakott tőlünk, előrementem és megkérdeztem, hogy: -Mennyi liszt kell a nokedlibe? -Hát valamennyi -volt erre a válasz. -De mennyi az a valamennyi? -értetlenkedtem. -Hát amennyit felvesz -mondta tapasztaltan. Na ezzel nem sokra mentem, de azért összehoztam. Ma már én is így főzök, mérleg nélkül, érzéssel, "amennyi kell bele" alapon. Érdekes, hogy a főzési hajlam talán genetikailag öröklődik, néha átugrik egy nemzedéket, néha nem. Vivienem, Öcsém kislánya ha hozzánk jön, akkor már rendszeresen ő keveri ki a palacsinta tésztát. Ma reggel, amikor jött hozzám, azt kérdezte: -Sütünk palacsintát? Hogy is mondhattam volna nemet? De ma, a kis Vivi még engem is meglepett! Azt mondta, hogy ő feltöri a tojást! 5 évesen. Ejha, gondoltam ez a gyerek engem is hamarosan túlszárnyal, na jó, nézzük, hogy mit tudsz.: Hát odaütötte a tojást a tál széléhez, kettéválasztotta a héját és a tojás belepottyant a tálba. Kis szakértő! Akár csak egy profi. Közben kérdeztem is, hogy mi leszel, ha nagy leszel, szakács? -Hát persze -válaszolta. Marad a kérdés, mikor kezdjen az ember lánya a főzésnek? És akkor a fiúkról, férfiakról még nem is beszéltünk. Talán nem is csak az a lényeg, hogy mikor, hanem az, hogy hogyan? Kényszerből? Türelmetlenségből? Örömmel? Mit gondoltok?